Kis gyümölcshatározó
Amit még nem tudtál a gyümölcsökről
Tudtad, hogy az almának már a római korban is több, mint 40 fajtája létezett, a paradicsom őshazája Peru, az őszibaracknak pedig majdnem 90%-a víz? Még több izgalmas gyümölcstényt találsz a Kis gyümölcshatározónkban!
ALMA
EGY KIS TÖRTÉNELEM
A feltételezések szerint az alma őse a Kaukázusból származik. A gyümölcs a két jégkorszak közötti felmelegedés idején jutott el Közép-Európába, ahol az ókori görögök és rómaiak már több mint 40 fajtáját nemesítették. Később ez utóbbiak hódításainak köszönhetően Európa szerte elterjedt, majd fokozatosan az összes kontinensre eljutott. Sok helyen nemcsak finom csemegeként, hanem gyógyszerként tartották számon. Elterjedt volt a vasszögekkel átszúrt alma, amit a vérszegény, sápadt betegeknek adtak.
További almás érdekességek
ŐSZIBARACK
EGY KIS TÖRTÉNELEM
Az őszibarack latin neve prunus persica, ami azt sejteti, hogy Perzsiából származik. Igaz a perzsák közvetítésével jutott el a Földközi-tenger környékére, a gyümölcs őshazája Kína, ahol termesztésével már jóval időszámításunk előtt foglalkoztak. Európában a 12. században terjedt el, ekkor már a viktoriánus királyi udvarban az egyik kedvenc csemege volt.
További őszibarack szórakoztató tények
Kajszibarack
EGY KIS TÖRTÉNELEM
A kajszibarack latin neve prunus armenica, mely arra utal, hogy Örményországon keresztül jutott el Európába a gyümölcs. Négyezer évvel ezelőtt még csak Kínában és Indiában ismerték, onnan először Közép-Ázsiába jutott el, majd a Római Birodalomba. A termesztése csak a 18. században terjedt el Európa szerte.
További KAJSZIBARACK szórakoztató tények
Málna
EGY KIS TÖRTÉNELEM
A málna Magyarország területén is őshonos. Az ókorban gyógynövényként tartották számon, a középkorban kezdték el a kolostorokban nemesíteni. Fehér, sárga, lila és fekete színben is létezik, de a leggyakoribb a piros.
További Málna szórakoztató tények
Szilva
EGY KIS TÖRTÉNELEM
Már az egyiptomi fáraók sírjában találtak aszalt szilva maradványokat, Svájcban pedig bronzkorból származó szilvamagok kerültek elő. A rómaiaknak fontos szerepe volt abban, hogy a gyümölcs Európa szerte elterjedjen, már a középkorban több mint 12 szilvafajta volt ismert. Magyarországon a szilva szó egy 1231-es dokumentumban fordult elő először, de a 16. századra itt is rengeteg fajtája létezett.
További SZILVA szórakoztató tények
Szőlő
EGY KIS TÖRTÉNELEM
A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történelmét és kultúráját a homéroszi időktől kezdve. Kis-Ázsiából származik, de Európában, azon belül a Kárpát-medencében korán meghonosodott. Rengeteg színű, ízű, bogyónagyságú fajta ismert, az egészen apró szemű borszőlőtől a szinte szilvanagyságú nemesített csemegeszőlőig.
További SZŐLŐ szórakoztató tények
Körte
EGY KIS TÖRTÉNELEM
A vadkörte, másnéven vackor Ázsiában és Európában is megtermett. A nemesítésével 3000 évvel ezelőtt a görögök kezdtek el foglalkozni. Kisvártatva a rómaiak is lelkesen nekiálltak a termesztésnek, ők negyven fajt különböztettek meg. A középkorban nyersen mérgezőnek tartották, így főzve fogyasztották. Ezt a tévhitet csak a 17. században, XIV. Lajos udvarában oszlatták el, ahol ínyenc csemegének számított a nyers körte.
További Körte szórakoztató tények
Meggy
EGY KIS TÖRTÉNELEM
A meggy ősidők óta terem, a görögök már több ezer éve ismerik, kedvelték az ókori rómaiak és perzsák, a honfoglaló magyarok is fogyasztották. Magyarországon a 17. századig csak a vadmeggyet ismerték, majd elterjedt a spanyolmeggy, később pedig a cigánymeggy.